Két kiképzési ciklus és mintegy ezer résztvevő – ez az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) elmúlt kétévi mérlege.
Elsősorban a 18-25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden magyar állampolgár jelentkezését várják, aki motiváltnak érzi magát és érdekli, milyen a katonák élete.
A kiképzések tervezetten március 13-án indulnak az ország valamennyi pontján, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél. Az első 2 hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, 4 hónapos részében az önkéntesek folytathatják a kiképzést ugyanott, a lakóhelyük vonzáskörzetében, de műveleti besorolású alakulatnál is. Utóbbi azt jelenti, hogy az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár képzést is) kaphatnak, de megtanulhatnak harcjárművet vagy munkagépet kezelni is.
A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. A szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de közben is dönthet úgy a résztvevő, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása mellett, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként bizonyítja.
Az ÖKSZ második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz- és konfliktuskezelési, probléma megoldási és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedését, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is. Sokan azonban megtalálják számításukat a honvédségnél: a tartalékos katonák közül (beleértve az ÖKSZ program résztvevőit is) tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.
A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbérnek megfelelő összeg, ez jelenleg nettó 154 ezer, a 25 év alattiak számára 189 ezer forint. Aki a program második részében speciális területet választ, már a garantált bérminimumot kapja havi fizetésként, amely jelenleg nettó 197 ezer, a 25 év alattiak számára közel 242 ezer forint. A résztvevőknek jár továbbá ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés, valamint szükség esetén szociális támogatás.
Az ÖKSZ alatt legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent. Az eddigi ÖKSZ kiképzések résztvevői elhivatottsággal álltak a programhoz, és jellemzően végig csinálták a kiképzést.
A katonai toborzók február végéig várják a jelentkezést a toborzó ügyfélszolgálati irodákban, a Magyar Honvédség Központi Online Toborzó Irodájában, az onlinetoborzo@mil.hu címen, vagy a www. iranyasereg.hu karrieroldalon.
Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben az ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei:
3. HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA
Cím: 4026 Debrecen, Péterfia u. 58/A.
Telefon: 06 (30) 815-0998
E-mail: hajdu.toborzo@mil.hu
5. HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA
Cím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 29.
Telefon: 06 (42) 501-030
E-mail: szabolcs.toborzo@mil.hu
4. HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS TOBORZÓ IRODA
Cím: 3526 Miskolc, Hatvanötösök útja 2.
Telefon: 06 (46) 327-245
E-mail: borsod.toborzo@mil.hu
SÁTORALJAÚJHELY – toborzó ügyszolgálati iroda
Cím: 3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 1.
Telefon: 06 (30) 815 0706
E-mail: zemplen.toborzo@mil.hu
További információk: iranyasereg.hu
www.ebesitv.hu
Archívum
Cookie Hozzájáruás kezelése
A lehető legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat alkalmazunk – például sütiket –, amelyek lehetővé teszik az eszközadatok tárolását és/vagy az azokhoz való hozzáférést. Az e technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra az olyan adatok kezelését, mint például a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen az oldalon. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat.
Funkciók
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag azon jogos célból feltétlenül szükséges, hogy lehetővé tegye az előfizető vagy a felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételét, vagy kizárólagos célja, hogy megvalósítsa a kommunikáció átvitelét egy elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag anonim statisztikai célokra szolgál. Bírósági idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes együttműködése vagy harmadik féltől származó további adatok hiányában az önmagában kizárólag erre a célra tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.