Önkormányzat Információs Portál

Lakossági tájékoztató

A megelőzés közös érdekünk!

Beköszöntött a fűtési szezon. A korábbi évek tapasztalatai alapján a fűtési szezonban
megduplázódnak a lakástüzek száma. Minden ötödik lakástűz kéménytűzből indul ki.
Jelen tájékoztatással a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség, mint területileg illetékes,
elsőfokú tűzvédelmi hatóság fel szeretné hívni a figyelmet a fűtési szezonban várható
veszélyekre azzal, hogy alapjaitól beszélünk ezekről.
Égéstermék-elvezetők kémények
Az égéstermék elvezetőket alapvetően két csoportba oszthatjuk, ha felhasználói szempontból
közelítjük azokat meg.
Egyrészt vannak az úgynevezett jogi személyek által használandó égéstermék elvezetők,
illetve, ezzel szemben, vagy inkább párhuzamosan vannak a természetes, magán személyek
által használt, üzemeltetett égéstermék elvezetők.
A kémény használatával kapcsolatosan nagy különbség nem fedezhető fel a felhasználói
körök esetében, hisz mindkét esetben az a cél, hogy a tüzelő-fűtő berendezésben keletkező, az
emberi szervezet számára káros anyagokat tartalmazó égésterméket, füstöt elvezessék a mikro
környezetünkből.
Mi a különbség köztem és a fodrászom között
Alapvető különbség, hogy egy önálló családi házban élő magánszemély esetében az
égéstermék-elvezetők, kémények a saját otthonunkban alkalmazandóak, azaz a
használatukból adódó veszélyek nem veszélyeztetnek kvázi idegen embereket.
A családi házak kéményeinek ellenőrzése csak a tulajdonos felelősségtudatától függ. Nem
kötelező, de a katasztrófavédelem javasolja, hogy éljenek a lakók az ingyenes kéményseprő
szolgáltatás megrendelésével. Szilárd tüzelésű berendezésnél évente, gázkészülék esetében
kétévente ellenőriztessék a tüzelő- és fűtőberendezéseket.
Ezzel szemben vannak a gazdálkodó szervezetek. Bejegyzett egyéni vállalkozás, kft., zrt. és
más számos vállalkozási forma érthető ide. Nekik kötelező elvégeztetni az ellenőrzést, az
üzemeltetés biztonsága érdekében. A gazdálkodó szervezetek számára a kéményseprőipari
felülvizsgálatot nem a katasztrófavédelem végzi. A szolgáltatást egy kéményseprő ipari
szolgáltatóval kötelező megrendelni szilárd tüzelőanyaggal való fűtés esetén évente, gázfűtést
használóknak kétévente, és a megrendelt kéményseprésért fizetni kell.
Mit csinálnak a kéményseprők
A kéményseprők célja a füstelvezető épségének, valamint a fűtésrendszer biztonságos
működésének ellenőrzése, az esetleges problémák kiszűrése, a balesetetek megelőzése.

A vizsgálat során kívül-belül megnézik az égéstermék-elvezetőket, ellenőrzik azok műszaki
állapotát, vizsgálják, hogy a fűtés működéséhez van-e az adott helyen elég levegő, illetve
biztosított-e a levegő utánpótlása, emellett elemzik a tüzelőberendezésből távozó égéstermék
összetételét. Ha problémát tárnak fel, fontos, hogy saját érdekében mindenki mihamarabb
intézkedjen a javításról.
FONTOS, a katasztrófavédelem minden kéményseprője végzett szakmunkás, arcképes
igazolvánnyal rendelkezik, egységes munkaruhát visel és a munkavégzéshez biztosított
autójuk is jól megkülönböztethető, a katasztrófavédelem feliratai, színei jól láthatóak rajta.
Jó estét, tűzoltóság? Lángol a kémény…
A kéménytüzek sajnos minden évben előfordulnak. Ez két okból következhet be: ha a korom
gyullad meg, vagy ha a szuroklerakódás kap lángra.
Előbbi esetben a kéményben lerakódott por és a kicsapódott szilárd égéstermék gyullad meg.
Pár percig tartó természetes folyamat, amely során a kéményben lerakódott szennyeződés 500
Celsius fokos hőmérsékleten hamuvá változik, leég a belső falakról.
Szurokégésről akkor beszélünk, ha a porkorom és a kén keveredik a kicsapódó vízpárával,
majd meggyullad. Ez már veszélyes folyamat, mivel az égő anyag égéshője rendkívül magas,
a 800-1300 Celsius fokot is elérheti, az égés pedig akár tizenöt órán át is tarthat a lerakódott
anyag mennyiségétől függően.
A nagymértékű szurkosodás okozta kéménydugulást már csak bontás útján lehet
megszüntetni.
Baj esetén azonnal hívják a 112-es segélyhívó telefonszámot!
Az égéstermék-elvezetőkkel kapcsolatos káresemények okainál külön ki kell bontani az
emberi tényezőt. Sajnos, az égéstermék-elvezető mechanikai állagromlása egy folyamatos
karbantartást igénylő feladat, azonban ennek az állagromlásnak az ember is nagyban aktív
részt vevője.
A mindennapok során sok gyakorlati tanácsot lehetne felsorolni a hosszantartó biztonságos
üzemeltetés érdekében.
Ezek közül talán a leggyakoribb hibák a következők:
– az izzó parazsat tartalmazó tűztérbe tilos nagy mennyiségű tűzifát betenni, mert nem
lehet az ehhez szükséges mennyiségű levegőt biztosítani, ami elégtelen égéshez,
rosszabb esetben robbanásveszélyhez vezethet. A tökéletlen égés során felszabaduló
gázok egy része nem távozik a kéményen keresztül, így saját otthonunk levegőjét is
megmérgezzük.
– ne kerüljön az égéstérbe rongy, gumi, műanyag, színes vagy fényes reklámújság,
festett, lakkozott fa vagy bútorlap, mert ezek elégetésekor több korom rakódik le a
kéményben, tönkre teszik a tüzelőberendezést, a bennük található káros
melléktermékek, mérgező, rákkeltő anyagok a levegőbe és a hamuba kerülnek,
veszélyeztetve az egészséget és a környezetünket.

– az elszurkosodott korom begyulladását közvetlenül kiválthatja, ha hirtelen elégő
tüzelőanyagot – fenyőfatűlevél, gyaluforgács, dióhéj stb. – használunk.

A káreseményt követően
Fontos, hogy a kéményseprő által megállapított kéményhibákat mihamarabb, de legkésőbb
egy éven belül, lehetőleg a fűtési szezont megelőzően, szakemberrel javíttassuk ki!
Életveszélyes hiba feltárása esetén semmiképpen ne használjuk a tüzelő-, fűtőberendezést és a
kéményt a hiba teljes elhárításáig és az új használatbavételi engedélyek beszerzéséig!
Mégis inkább megelőznék…
A káresemények megelőzési feladatának ügyfélkapcsolati hátterét, a kormányzati
ügyfélvonalhoz kapcsolódó 1818-as, ingyenesen hívható call-center biztosítja és egy
regisztráció nélkül működő, online ügyintézési lehetőséget kínáló honlap támogatja.
Kéménysepréssel kapcsolatos ügyintézéshez hívja a 1818 telefonszámot és használja
telefonjának 9. majd 1. gombját, hogy gyorsan eljusson az ügyintézőkhöz.

A megelőzés közös érdekünk!

www.ebesitv.hu

Archívum